2012. július 20., péntek

Sok-sok videó és esemény

Szépfiúk hódítanak


Mivel régóta írtam, ezért van mit bepótolnom!:)

Nyár van! :D
Kezdjük Zsömivel.
Nagyon ügyesen halad az engedelmesben, nemrég voltunk bemutatózni egy rendezvényen, ügyin szerepelt, büszke vagyok rá! Jövőhét szombaton ismét bemutató lesz, most Kókit is viszem majd, nem tudom, fogok-e vele mutatni akármit is, de hadd szokja a tömeget. Zsömmösöm mostanság igen letört, lehet, hogy az ivartalanitás után kicsit összezavarodott, de sokkal sokkal jobban figyel, jobban dolgozik, és jobban hallgat is rám, egyre többet kerül le az a póráz, és nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen fejlődő tendenciát mutat. Vele trükkök terén nem sok mindent csináltam, gyakorlom a régieket, meg most a tolatást csiszolgatjuk, illetve azt, amikor rárakja a két mellső lábát a derekamra hátulról és vonatozunk :"D
Nemrég voltam velük tavazni, és bejött utánam! Kis drága, hogy összekarmolt... XD
Itt épp a feszes frissen kozmetikázott popójával nagyon TISZTÁN feszít a parton. Mert szerinte az , hogy legurulunk a partról jobb móka, mint fürdeni :D Összességében nagyon jó kutya lett belőle egyébként...Igaz mostanság inkább Kókusszal vagyok elfoglalva amiatt, hogy ne féljen, mert őt úgysem viszem sulira. Zsömit meg mindig kiviszem, imádja a társaságot, és bár nem nagyon szokott játszani az ottani kutyákkal, várom már, mikor fog megtörni a jég és kezd bele egy vad játékba akármelyik sulis társával :DDDD No de ez még rejtély, várjuk azt a bizonyos törést:P



Kókusz...
Éppen bombát vág a Nyéki tóba!
Imádom ezt a kutyát..:) Olyan rejtélyeket tartogat még!!! Aki két nap alatt megtanulja keresztberakni a lábát, egy nap alatt a testre dobbantást, és még számtalan helyes dolgot...az buta kutya nem lehet :D És Kókusz ezekszerint biztos nem butakutya....csak nézzétek meg ezt a videót!
Igazi bájos, kölyökkutyás elszántsággal vág neki mindennek, labda és frizbiőrült, agilityben is jeleskedik, kedves, lelkes...csak egy a baja, hogy még biza mindig fél...jó, már a mértéke nem ugyanaz, és ha én ott vagyok, kevesebbszer rezzen meg, de nem tudok vele mit csinálni:( Mondom, mostantól ahová viszem Zsömit, őt is fogom. Nem érdekel tudom-e vinni, busszal kell-e vinni, vagy akármi. Viszem és kész!!:)
Új trükkjei a testen dobbantás, a visszafelé szlalom, és a lelövés:) Meg elkezdtük végre a meghajást is!!!!


Ennyit írtam ma, legközelebb "találkozunk"!:) Sziasztok!


2012. május 29., kedd

Kókusz szlalom

Hát nem sok minden történt velünk. Tegnap megszerkesztettem egy régebbi videót, olyan 4-5 napos. Akkor így ment Kókuszdrágámnak a szlalom :3 Azért mondom, hogy "akkor", mert ez a kutya napról-napra fejlődik! De tényleg. Frizbielkapásban is olyanokat művel és annyira se aaaannyira lelkes tanítvány...:) Imádooom! Szóval itt van a videó:
Nagyon ügyes, szépen pattog, csak néha téveszt. Viszont az az egy baj van, hogy jobban szeretem ha a bal oldalamon van. Viszont azt is meg kell szoknia, hogy a jobbkezem felől vezetem be a pályára és azzal irányítom. Szóval egy idejig most csak balosan fogok vele menni... Zsömit nem tudtam megtanítani ugatni :( Kikötöttem, basztattam a kajával, ugattam neki, játszottam vele, de nem ugat a kutyaaa! Valaki, valami tippel rukkoljon elő, mert nem tudom hogy megtanítani rá!:( Ekköcönök, jóéjszakát. Igazából csak a videó volt a lényeg xD :D

2012. május 27., vasárnap

Bemutatóóó

Túl lettünk rajta :) Nem is izgultam! Kicsit sem:D Bíztam Zsömiben :3 És kamatoztatta is belé vetett bizalmát, gyönyörűen figyelt, nem parázott a gyerekektől. Először egy Hét nevű községben voltunk. Első alkalomhoz képest nagyon jól viselkedett, hallgatott rám, nem pánikolt be a tömegtől.
Először az engedelmest csináltuk, aminek az elején eléggé stresszes voltam, hisz nem fogadta el először a kaját. Mondom úristen, így le fog szarni, nem fogja érdekelni semmi és motiválni sem tudom. Nos, mire elkezdtünk felvonulni, változott a helyzet, folyton az arcomat nézte és leste kívánságaimat :D Vagy ha nem is mindig, kevésszer szagolt ki, figyelt másra.
Szépen megcsinált mindent, helybenmaradáskor még csak póráztávolságra mentem el tőle, nehogy blerondítsunk a többiek összhangjába. Szépen ottmaradt, visszamegyek, juti. Jobbra-balra át is sikeres volt, lábnál követésnél is figyelt. Álomkutya :) Utána jött az agility.
Első körben szuperügyes volt, bár mondjuk csak pár rúd, karika, kúszó meg szlalom volt. De örültem, hogy a meleg ellenére is megcsinálta, nem volt olyan nagyon lassú, és jól vette az élő akadályokat. Mert ugyanis gyerekek tartották a lecet:D Aztán a második körtől elég furán kezdett viselkedni, az elején kergette magát, lefeküdt, majd oda-oda kapdosott a marjához, lábához. Azért elindultam vele, hátha összeszedi magát. A második akadály után elkezdett hemperegni...Na mondom ügyes vagy kutyám xD...
Végigmentem vele, nagyon megdicsértem, és kikötöttem a fához. Pihi!:) Második alkalommal Kistokajba mentünk, hááát...nekem jobban tetszett Hét. :D De tényleg. Egy, Zsömi is összeszedettebb volt ott, meg kedvesebbek voltak az emberek, jobban odafigyeltek ránk. Zsömi ott belerondított a kifektetésbe (ott is még csak 2-3 méterre távolodtam el, mégis odajött...xd), és egy normális agilityt nem lehetett vele végigmenni...xD Nembaj kutya, majd legközelebb :)!Felkaptam, és kisétáltunk.
Aztán hazafele a sulin álltunk meg, vagyis hát oda érkeztünk meg. Részt vettünk egy ilyen Baráthegyis Mentőkutyás foglalkozáson. Tetszett:) Igazából nem hiszem, hogy valaha is mentőkutya lesz Zsömiből, de tanulhatunk ott pár dolgot. Ma például a helybenmaradás jelentőségét beszéltük meg, az előző foglalkozáson az ugatást sajátították el a kutyák. Erre meg kell tanítanom, szóval jövőhétre házi feladat Zsömi megtanítása ugatásra..:D Visszaértünk, Zsömi kapott inni, aztán elvonult, valószínűleg aludni. Kókihoz elővettem a jól bevált labdát és frizbit. Egy kis ez- egy kis az. Trükk trükk hátán. Próbáltam megtanítani neki a lábkeresztet, kisebb-nagyobb (inkább kisebb) sikerrel. Demár arra rájött, hogy melyik lábát kell rakni. xD De a mai napnak is volt sikere! Fut a frizbi után:P Jó, nem tíz métert, de fut :) És próbálkozik a felugrással :D szóval ügyeskutyusaim vannak :P Köszönöm a figyelmet, búcsúzom egy kúszózsömivel:

2012. május 26., szombat

Zsömi fazon + kutyasulej

Nos itt van a várva várt kép Zsömmről :D
Így néz ki csupaszon :P Felettébb csinos, nem?:) Ma voltunk kutyasuliban!:) Zsömit is vittem, Kókit is. Busszal. Gyötrődés. Zsömi elől ment, mint valami kultúreb, mögöttem pedig meghunyászkodva és lecövekelve gubbasztott a Kókusz nevű gyönyörűségem. ölbekaptam, felvittem. Nem volt más választás. Corás busszal ugyanez...:S De túlélte. A lényeg, hogy túlélte. Suliban nagyon ügyesen viselkedett, ugrott, pörgött, játszott.Ja, és szépen szétrágta a hámját...xD Zsömivel engedelmeseztem, neki is nagyon ügyesen ment. Kicsit néha elbambulászgat, belassul, de nála ezt már megszoktam...xD Holnap bemutató. 9:05-kor találkozunk majd a Kiss Ernő-i Lidl-nél. Várom :D Tuti beégetjük majd a csapatot...xD De amíg nekik nem gond, addig én örömmel csinálom xP Viccet félretéve: remélem ügyes lesz, figyel majd, és megérti amit mondok neki.:D Mivel nagyon hasonlítanak egy kutyussal, zöld kendőt kap majd holnap :P Szorítsatok!! :)

2012. május 24., csütörtök

Új fazon + Gyógyulás + Agility + Bemutató

Először is! Meg lettek nyííírvaaa :D Mind a három :) Kezdem az elején: Vasárnap este rendeltem egy szőrvágó gépet, egy Wahl Contour-t, 20.400 forinté xD Kicsit soknak találtam, de ha már veszek, veszek jót. Nos a gép csodásan is szuperált! Első nap (kedden jött meg) rögtön leszedtük Stitchiről
a felesleges dzsumbujos szőrt, és a koszos, dzsuvás állatból lett egy gyönyörű snauczer. Jó, nem az a fajtatiszta-féle, de igazán hajaz rá. Egy csínatos, kultúrált eb lett az igénytelen szőrcosmóból :) És még jól is bírta! Nos Kókinál más volt a helyzet, ő nem bírta már annyira, főleg nem a fejét, lábát. Ezért ott....nos.Mint a mellékelt példa mutatja:
meghagytuk rajta a szőrt. Olyan oroszlános...De nembaj, ő az én kisoroszlánom ! :D Lehet, mások ki fogják röhögni, de nekem ő így tetszik, és amúgyis mindegy, hogy néz ki, nekem ő gyö-nyö-rűűű!:)Na és mindennapra egy trükk projectünk igazán jól halas. Sőt, mi több! Szuperül. Tegnap a lábrapacsi mindkét lábbal, ma annak a tárgynak megkerülése, amit tartok, én meg közbe ellentétesen forgok...:D Remélem érthető vót xD Holnapra is vannak terveim, nem biztos, hogy megvalósításra fognak kerülni, de kíváncsi vagyok hány napig fogjuk bírni ezt az "erőltetett menetet". De neki ez jó. Látom rajta,imád pörögni, ugrálni, tanulni! VELEM! És szeret engem :3 Legalábbis merem remélni. De olyan lelkesen jön oda mindig hozzám, és szerintem nem csak a labda miatt, mással nem tanul így. :) Voltam vele múlthét pénteken agilityzni!
Gyönyörűen megcsinált minden akadályt szinte!!:)
Szóval most dagadok a büszkeségtől...
Na és vasárnap megyek bemutatózni:) Elvileg a Zsömigyerekkel! :D Engedelmesre. Ami nem valami jól áll, mivel szóra már egyáltalán nem fekszik le xDD...Van még rá két napom, hogy alakítsam...Nos hát remélem vasárnap tanulékony, pörgős oldalát fogja mutatni Kistokajban és Hét községben.:) Ő is le lett nyírva, róla nincsen kép, mert drága egyetlen (amúg nem egyetlen) kistesóm széttörte a fényképezőmet. A Canont. Szar érzés. Mintha engem törtek volna szét...Na de túléljük, van egy másik is, amihez nincsen töltőm. Sőt, még egy, ahhoz sincs. Szóval lesz töltőm, lesznek képek...Addig elvegetálok azon, hogy más csinál rólunk. Fiú teljesen meggyógyult elvileg, és már kint van a telken, nem itthon. Pedig milyen szobakutya volt!!! :)
Mindig velem aludt az ágyban, lábai csak úgy az égnek álltak, sétához készülődésnék örült, ugrált, nem pisilt be egyszer sem, pedig volt, hogy 8-14 óráig egyedül volt. Ügyes fiúú!:) Most jóéjszakát kívánok, holnap nem tudok menni suliba, ezért a telken fogok dolgozni a Kókuszprojecten, utána megyek a stadionba, utána pedig ELVILEG agilityre :) Remélem az elvilegből gyakorlatilag is lesz :D

2012. május 15., kedd

Minden rendben :)

A műtét során minden rendben volt, ifjú hercegem itthon gyógyulgat! :) A sebét felszívódó varratokkal varrták, így szedésre sem kell majd menni.Hamar felébredt a kóma után, a kocsiban már emelgette a fejét, megpróbált felállni. Itthon már húsz perc után járkált, ágyra felmászott. Nemrég találtam a sebe körül egy kis friss vért, remélem csak a séta miatt volt. Galléral tudni illik nem volt hajlandó pisilni-kakilni, ezért anélkül vittem le, elvégezte szépen a dolgát, jöttünk fel, gallér vissza, hiszti nélkül szerencsére. Mivel nem kötötték be a sebét, így sokkal jobban viszket neki, csípi a levegő. Vakarná, nyalná, de csak szenved a gallér miatt..:D Szóval eleven, minden rendben vele, inni-enni még nem kapott. Vagyis itattam volna, de nem kéri a vizet.
Nem tudom, meddig maradhat itthon, remélem minél tovább, mivel ha kimegy a telekre lefedetlen sebbel Kókusz is nekiáll majd nyalogatni, meg félek, belemegy valami :S...Bár szerintem még maximum a holnap éjszakát töltheti itthon. Vagy még azt sem :S Kistesóm allergiája miatt ugye. Bár kell egy kis idő (kb. 5-6 nap) amíg telítődik a levegő a kutya szőrével, anya nem nagyon engedi, hogy itthon legyen. Mindenesetre drukkolok, hogy legalább holnapig maradjon XD Na sziasztok, jóéjszakát:)

2012. május 13., vasárnap

Ideje írni - avagy sok esemény:D

Kezdeném a csütörtökkel!:) Csütörtök délután kimentem Zsömivel Tapolcára sétálni:D Busszal mentünk, nagyon ügyes volt, rajtam görkori volt, mondom biztos húzni fog ..:D Na persze xD Ennek mondani, hogy húzzon...végig ott jött mellettem:D De legalább lemozgattam kicsit :) Velünk tartott a kutyasuliból Orsi a két kutyájával, Mollyval és Zsorzsival. Találtunk egy kissé mocsaras tavat, amibe Molly előszeretettel beleugrott, visszahozta a botot, stb .:D Zsömi már nem lett volna erre képes, inkább messziről figyelte apportmániás barátját :D Hazaértünk, (visszafele anyáék vittek kocsival, mert kint van Tapolcán az uszoda, ahová kistesóim járnak) tesóim kiengedték Zsömit a kocsiból. HÁMBAN...mondom ok, ne essünk pánikba, tuti nem fog elszökni. (tudniillik rohamosan megnőtt a tüzelő szukák száma a környéken és egy nap kb. 10 percet tölt otthon, az alatt is vagy iszik, vagy eszik...) Na persze...huss ki a kocsiból, két másodperc szagminta a levegőben, és megiramodott a legnagyobb susnyásnak...Ne ess pánikba Lea, meg fogjátok találni...mondogattam magamnak. Elindultunk kocsival megkeresni, nézegettünk be a kertekbe, sehol semmi. Aztán egyszercsak az egyik kerítés mellől zsemleszínű motoszkálást vettünk észre...hát nem ő volt az?? Tüzelő szukák, chh... De többet nem lesz ilyen problémánk, kedden herélés!! 12 órára rendelték be, igyekszem elkéreckedni az 5. 6. 7. óráról, remélem sikerrel járok majd és Zsömivel tudok lenni a műtét után. Ha egyálalán meg lesz a kutya!!... Péntek:
semmi különös, Kókival összedobtunk egy videót, ami nagyon aranyos lett, főleg, hogy semmit nem készültem rá :D 2xesen fel van gyorsítva, van alatta zene és ennyi :D De egébként nagyon büszke vagyok rá, a lábszlalomozást is kb. 5-6 napja tanulta, ahhoz képest meg...! Nagyon okos, gyorsan tanul, tegnap például szlalomozni tanítottam meg, és teljesen jól megy neki :D http://www.youtube.com/watch?v=7zUgzirjhJw&feature=youtu.be Nos itt van a videó :"D remélem tetszik, tényleg semmiség, rögtönzés az egész :DD Zsömivel is készült videó, róla engedelmes: http://www.youtube.com/watch?v=O13vDlbDU9I Tudom, tudom, sok a hiba, unalmas is kicsit a sok helybenmaradás miatt, de olyan büszke vagyok rá, hogy figyelt!! :D Ja és este nálunk aludt, hogy másnap rögtön tudjunk menni a kiállításra:) Nos a szombat. A Kiállítás:) Időjárást nézve ennél melegebb időt ki sem foghattunk volna...a kutya 5 percenként ivott, én úgy leégtem, mint a rák :D Na de nézzük a jó oldalát: szuperül éreztük magunkat, Zsömi is kultúráltan viselkedett :)
Keverék kategóiába II. helyezést értünk el, amiért nagyon büszke vagyok rá :))) Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és szorítsatok kedd délben!!! :D

2012. május 6., vasárnap

Semmikülönös

Ma nem volt valami tartalmas napom:) A tervezett kutyasuli elmaradt, helyette Kókszival frizbiztem, labdáztam, trükköztem. Kipróbáltam vele azt, hogy a turnballos oszlopon megforgatom a labdát, és mikor tudja elkapni, illetve milyen ugráskombókat mutat be :D Hát haláli, ahogy felugrik érte, kergeti, pörög-forog, a végén meg elégedett fejjel vigyorog szájában az elkapott labdával:) Erről pont nem készült kép, mert lemerült a géép ><...De ígérem, pótolom:) Holnap megyek anyával turkálni, és lehetőségem lesz bemenni az AlphaZooba, ahol fogok venni még egy szájkosarat, és megpróbálom úgy felvinni Kókit a buszra, hogy Zsömi is ott van, hátha akkor bátrabb lesz! Bár mondjuk most Zsömivel szerintem egy ideig nem fog suliba járni, nagyon durván tervben van az ivartalanítás, szerintem jövőhéten meg is lesz. Szombaton lesz még egy kutyamustra, arra elviszem, utána jólenne hazahozni, és akkor talán még egy vasárnapi műtét is beleférne kényelmesen. Hét közepéig döntök, és most már a tettek mezejére lépek, hisz nem szeretném azon kapni magam, hogy Zsömi 2-3 napokat nincsen otthon, nem eszik, és kangörcse van...(ami minket szerencsére nem érint, mert nem olyan domináns, hogy lábat hágjon :D) Utána várok két hetet, és már tudom is vinni újra kutyasuliba. Ezek a terveim az elkövetkezendő hetekben :) Remélem nagyja összejön. Ja, és Lea megtudta, hogy Stitch nem 2003as, hanem 2001es születésű:oo Szóval 4 éves volt kicsiLea amikor megkapta,illetve megtaláltuk, és már 11 éves!!
Mondhatni jól tartja magát ahhoz képest, hogy már x alma volt, és az utolsót 10 évesen fialta le, és 10 évesen lett ivartalanítva (úristen, ez így durván hangzik, azt hittem, hogy 8 éves...) szuperkuttynak tartom. Közeljövőben haza szeretném hozni egy rendbeszedős napra, elviszem kozmetikushoz, itthonalszik, stb :) Hátha anyáék belemennek alapon :D Ma aránylag hosszú időt töltött velünk (általában bekuporodik a sarkába és alszik, remetél) engedte, hogy simogassuk, kényeztessük. Hát én amint meglátom, hogy kijött gügyögő hangon odamegyek hozzá, leülök mellé, és simogatom, amíííg csak engedi! No én szerintem tartósítom magam holnapra, remélve, hogy frissebb, élménydúsabb beszámolóvla jöhetek majd :) Sok puszi, jóéjszakát:D

Bucsival

Ma nagyon nagyon nagyon jó napunk volt!:) Vagyis az órára nézve...tegnapról beszélek :D Ugyanis unokatesóm ballagását megünnepelvén kimentünk a telekre, ahová kijött Bucsi is, unokatesóm kutyája. Ő is Adrinál volt (aki tréningelt Zsömivel) és ma hoztuk el, ki a telekre:) Oooolyan édesen játszottak! Nagyon jól megvoltak, még Stitchit is érdekelte az új jövevény, aki tényleg megváltozott ( jó értelemben persze ) és a játékon kívül semmi más szándéka nem volt Zsömivel illetve a többiekkel. Eme csoportképen nagyon szexuális állapotban pózolunk :D Sajnos Kókszika hiányzik róla, de tuti biztos vagyok benne, hogy máskor is lesz alkalom közös képhez :)
Zsömivel gyakoroltam. Oooooooooooooooolyan elképesztően ügyes vooolt! Pedig azt hittem a sok ember meg fogja zavarni, de nem. Olyan ügyesen jött láb mellett, mint még soha. Egyedül a behívás érdekes. Kicsit jobbra húz. Nem néha, mindig. Jobbra tart a feje, amikor jön, és ferdén közeledik hozzám :S Nem tudom, miért lehet, de ez egy BH vizsgán pl nagy hibának számítana...Ki kell belőle szednem ezt a szokást remélve, hogy tényleg nem valami egészségügyi problémáról van szó.
Ez a portré ooolyan édesen sikerült, muszáj voltam feldobni..:D illetve megtaláltam róla a buszozós képet is a 2012-es képek egyik Leatelefon almappájában xD !!Azt is berakom. Nem sok látszik belőle, csak a szájkosár, meg hogy a lábam alatt fekszik...De ennyi elég is ahhoz, hogy bizonyítsam, kultúrált a kutyám :DDD
Egy szóval a mai nap szinte tökéletes volt..:) Az időjárás sem volt olyan rossz, sütött a nap, fújt a szél, kicsit beborult ugyan az ég, és esett is a város többi részén, a telket pont kihagyta, aminek személyszerint nagyon örülök:D Utálom, amikor sárosak :$ Sárról jut eszembe, remélem a jövőhéten még szép időnk lesz, mert a kiállítás előtt muszáj megfürdetnem..:D Biztos belefetrengett valamibe, nagyon szar szaga van xD...Júj, ooolyan jó közös képem lett Kókszival, ezt még muszáj megosztanom veletek, annyira de annyira tetszik :) Ölbeugrás után a kis ölebem :D Első és utolsó teljesalakos kép, amit láthattatok rólam, ezt azért tisztázzuk :D
Nos én elteszem magam holnapra, mert biza holnapra sok tervem van a kutyákkal, egy kis tanulás, talán kutyasuli .( haha nemhiszem, hogy megengedik, de próbálkozni lehet :D) Gondolkoztam már azon, hogy csak Kókszit kéne vinnem, de mondom, még mindig fosok a busztól :$ Tudom, hogy ha így állok hozzá, a kutya is félni fog, de ő ígyis úgyis félne...:( Alszok rá egyet, és megálmodom, melyikőjüket viszem :D (Legjobb lenne mindkettőt, de szerintem az is megoldás, hogy Zsömivel kimegyek, és veszek majd egy szájkosarat Kókszira, mert csak egy van nekünk.-ami már szét van szakadva, pedig alig használjuk Oo-)Na gudnájt ól :)

2012. május 3., csütörtök

Végre leesett!

Leesett! Mármint Zsömi körme :D Nagyon örülök neki...így legalább már nem fogja zavarni, és jövőhét szombaton a kiállításon tuti nem fog sántítani :) Meg szegénykémnek mindig nagyon fájt... Amikor ivartalanítani viszem ( még kérdéses, hogy hová, Miskolcon melyik állatorvost ajánljátok??) akkor megkérem az orvosokat, hogy valamit csináljanak vele, hogy soha többé ne nőjön ki, ha lehet egyáltalán ilyet.
Elkezdtem vele gyakorolni a RINGDRESSZÚRÁT. Keverék kutyánál a ringdresszúra biztosan oltári nevetségesen hangzik, de szerintem igenis tudnia kell, hogy fusson, hogy álljon bele. Jóllehet, egy hét kevés lesz, de már korábban is csinált ilyet:) Itt egy tavaly őszi beállásos kép is, nem is olyan rossz, igaz?:D De ez csak téglás gyakorlásnál sikerül ilyen szépre:( Amikor nincs, mi meggátolja a továbblépésben, akkor nagyon megfeszül, vagy leül. Az áll parancsot már megtanítottam neki, de ilyenkor általában nagyon idiótán áll be, és ha odébb szeretném rakni a lábát, elhelyezi róla a testsúlyt, így ha felemelem, ő tartja magának...xD Sántításos trükkhöz talán jó lenne, de nekem álljon be! :DD Mert a legkeverékebb kutya címet muszáj elnyernünk :D De én nagyon bízom benne, nem kételkedem abban, hogy a maximumot fogja nyújtani, ezesetben nyugodtan, fegyelmezetten végigállni az egészet :) Kókusznak megtanítottam a lábátugrás trükköt, és egy kicsit "agilityztem is vele" Ami abból állt, hogy felállítottam egy kúszót, meg egy ugrót egy fa közelébe. így tudtam vele gyakorolni a kerülést is, az egyik-másik oldalról kúszóba küldést, és a kombókat is, elől kereszt, hátulkereszt :D Nagyon ügyes, rugalmas, energikus. Néha ugyan lefagy, de párperces labdázással és ölbeugrálgatással úgyra visszazökken a kívánt állapotba :) Nyáron most már tényleg remélem, hogy el tudunk jutni
agilityzni, mert labdamániás lett, és a jutalomfalat téma is fekszik neki :D szóval mindent bele Kókusz, agilitys kutya leszel!!! Már csak a buszozást kéne vele megszoktatnom... nem is tudom, hogyan kezdjek hozzá. Zsömit egyszerűen csak felraktam, vagyis hát felvezettem, és tökéletesen viselkedett, buszos kép is van róla, csak sajna letöröltem a telefonomróóól x((( Pont tegnap..,mondom úgysincs a telefonomon semmi, mert mindig fényképezővel fényképezek, letörlöm az összes képet...na most jutott eszembe, hogy biza buszozós kép azon vaaaan xDD... Itt van róluk egy érdekes páros kép, mert Kókusz háromszor akkorának látszik, mint amekkora ténylegesen :D... szóval nehogy ekkorának képzeljétek, ő ennél sokkal kisebb,
kicsit nagyobb, meg nyurgább, mint Zsömi. Remélem tetszett a mai összefoglaló, semmi említésreméltó nem történt, és én ezt le tudtam írni egy oldalba :D Hát nem vagyok profii?:D

2012. május 2., szerda

Tegnap

Tegnap reggel nagyapánál kezdtem! Utána nagynénémk kivittek a telere, ahol máris nekiláttam a kutyázásnak:D
Jutalomfalatot elővéve Zsömivel engedelmeztem kicsit, majd elkezdtem velük játszani. A kismedencébe vizet engedtem, vártam míg melegszik, majd a labdához nyúlva Kókszit elkezdtem belecsalogatni. Immár újra sikeresen :) Most a vízben pacsikat kértem tőle, azt, hogy üljön le, de leülni nem szeretett volna, így forgásokat, álló trükköket hajtattam végre vele. Egy-egy trükk után labda eldobva, Kókszi kirongyol a vízből, majd újra. A végére már amint nálam volt a labda ment bele a vízbe és várta az utasításokat :) Nagyon édes volt, és felettébb örülök, hogy sikerült pancsolásra bírni. Egy nagyon cuki képet is mellékelek, mert tényleg imádnivalóan kacsintgatott felém a medencéből :)
Most elég sokat fényképeztem, és sikerült is pár :D Más említésreméltó nem igazán történt :) Na csókpuszpá :D

2012. április 30., hétfő

Visszatértünk

Nem mintha olyan sokat kerestetek volna, de bejelentem: visszatértünk, és ígérem, heti 3 bejegyzéssel tutkerájosan meggazdagszotok majd :D Mi történt a szünetben? Zsömi: Elvittem osztálytársam nővéréhez, hogy kiképezze, és visszakaptam egy pörgősebb, élénkebb, fogékonyabb Zsömit,
akit nem rendített meg a változás, hozzászokott a bérházhoz, a sétához, a többi kutyához, emberekhez, utcákhoz, autókhoz. Egy szóval, egyre jobban közelít a "tökéletes kutya " titulushoz :) Nagyon meg vagyok vele elégedve, szépen dolgozik, és most fogyott is egy kicsit, vedlett is, így esztétikusabb látványt nyújt, és így nem egy pisiszínű jegesmedve jut róla eszembe, ha ránézek :D Játszika többi kutyával, többet szaladgál, és elkezdett érdeklődést mutatni a labda iránt is. ( jóllehet 3 évig egyáltalán nem labdázott) Új trükköket mostanában nem tanítok neki, de rágyúrunk az engedelmességre, mert nagyon szeretnék nyár végén egy BH vizsgával gazdagabb lenni :) Kókusz: Mint egy maci báránybőrben! Elég igénytelen látványt mutat, de én így szeretem, nekem ő így cuki a boci szemeivel, szörnyű állagú bundájával, és csimbókos hasával xD Haladunk. Úgy érzem a frizbizések, trükktanulások, labdázások hozzák az eredményt. Lassan de biztosan kezd bennem megbízni, odajön, hogy simogassam, bújik, érzem rajta, hogy kell neki az emberi közelség.És ha nem meglepetésszerűen jön a simogatás, már embernek is megengedi, hogy hozzányúljanak. Trükkök: most épp az oszlopkerülést sajátította ki, de már megvan a meghajlás, pitizés is Lassan haladok vele, minél lassabban, mivel igen fejlett az agya, de hamar összekavargálja a dolgokat.
A meghajlást pl. újra kellett tanítanom, mert volt, hogy keverte a fekvéssel.Beleugrik az ölembe! Trükk gyanánt ezt is megtanítottam neki, és felugrik, engedi, hogy elkapjam...féltem, hogy lehetetlenség lesz, főleg, hogy nem bízik bennem. De annyira szeret repülni, ugrándozni, hogy megpróbáltam, és sikerült megtanítani neki ezt is :)Ugrálásról jut eszembe: Frizbizünk! Vagyis...próbálunk frizbizni:D Hatalmasokat szökken utána, és jó irányba haladunk, nagyon lelkes kis tanítvány. Ma kiraktam neki egy medence vizet, labdáztam vele párat bele, mellé, stb. És miután bementem a házba, kikukucskálva az ablakon azt láttam, hogy biza Kókszibaba kaparja bőszen a medence alját, és áztatja a lábacskáit :) Elképesztően büszke anyuka fejet vághattam, azthiszem :D Szóval el vagyok ájulva tőlük, nagyon ügyes kutyusok :) Én: Most jöttem haza egy Luxemburg-London-Párizs körútról és elképesztően jól éreztem magam, nagyonjó volt a társaság, rengeteg emlékkel lettem gazdagabb, (FŐLEG A KATEDRÁLISOKKAL XD legalább 10et megnéztünk :((((((( ) Képek a facebookomon láthatóak :D Most megyek, jóéjtet kívánva mindenkinek :) Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta :)

2012. február 1., szerda

Nyeremény táp


Elindultunk december 31.-én egy likeolós versenyen, és izzasztó is volt!!!:D 1692 like-ot tudtunk összekapargászni, amit nagyon soknak tartok és olyan hálás vagyok mindenkinek:) A nyeremény 15 kg Josera-táp!! Amit elviszek majd a MÁSA szervezetének :)Most is indultunk egy versenyben, de ez nem olyan fontos, pólót tudok vele nyerni, Zsömiset :D Facebookosok, likeolnátok nekem?:)Köszi :DD https://www.facebook.com/photo.php?fbid=185966651502954&set=pu.183376918428594&type=1&theater
Suliba mostanság nem megyünk sajna...:( De majd remélhetőleg átköltözik a Corához, és ingyenes járattal meg van oldva :33