2012. május 27., vasárnap

Bemutatóóó

Túl lettünk rajta :) Nem is izgultam! Kicsit sem:D Bíztam Zsömiben :3 És kamatoztatta is belé vetett bizalmát, gyönyörűen figyelt, nem parázott a gyerekektől. Először egy Hét nevű községben voltunk. Első alkalomhoz képest nagyon jól viselkedett, hallgatott rám, nem pánikolt be a tömegtől.
Először az engedelmest csináltuk, aminek az elején eléggé stresszes voltam, hisz nem fogadta el először a kaját. Mondom úristen, így le fog szarni, nem fogja érdekelni semmi és motiválni sem tudom. Nos, mire elkezdtünk felvonulni, változott a helyzet, folyton az arcomat nézte és leste kívánságaimat :D Vagy ha nem is mindig, kevésszer szagolt ki, figyelt másra.
Szépen megcsinált mindent, helybenmaradáskor még csak póráztávolságra mentem el tőle, nehogy blerondítsunk a többiek összhangjába. Szépen ottmaradt, visszamegyek, juti. Jobbra-balra át is sikeres volt, lábnál követésnél is figyelt. Álomkutya :) Utána jött az agility.
Első körben szuperügyes volt, bár mondjuk csak pár rúd, karika, kúszó meg szlalom volt. De örültem, hogy a meleg ellenére is megcsinálta, nem volt olyan nagyon lassú, és jól vette az élő akadályokat. Mert ugyanis gyerekek tartották a lecet:D Aztán a második körtől elég furán kezdett viselkedni, az elején kergette magát, lefeküdt, majd oda-oda kapdosott a marjához, lábához. Azért elindultam vele, hátha összeszedi magát. A második akadály után elkezdett hemperegni...Na mondom ügyes vagy kutyám xD...
Végigmentem vele, nagyon megdicsértem, és kikötöttem a fához. Pihi!:) Második alkalommal Kistokajba mentünk, hááát...nekem jobban tetszett Hét. :D De tényleg. Egy, Zsömi is összeszedettebb volt ott, meg kedvesebbek voltak az emberek, jobban odafigyeltek ránk. Zsömi ott belerondított a kifektetésbe (ott is még csak 2-3 méterre távolodtam el, mégis odajött...xd), és egy normális agilityt nem lehetett vele végigmenni...xD Nembaj kutya, majd legközelebb :)!Felkaptam, és kisétáltunk.
Aztán hazafele a sulin álltunk meg, vagyis hát oda érkeztünk meg. Részt vettünk egy ilyen Baráthegyis Mentőkutyás foglalkozáson. Tetszett:) Igazából nem hiszem, hogy valaha is mentőkutya lesz Zsömiből, de tanulhatunk ott pár dolgot. Ma például a helybenmaradás jelentőségét beszéltük meg, az előző foglalkozáson az ugatást sajátították el a kutyák. Erre meg kell tanítanom, szóval jövőhétre házi feladat Zsömi megtanítása ugatásra..:D Visszaértünk, Zsömi kapott inni, aztán elvonult, valószínűleg aludni. Kókihoz elővettem a jól bevált labdát és frizbit. Egy kis ez- egy kis az. Trükk trükk hátán. Próbáltam megtanítani neki a lábkeresztet, kisebb-nagyobb (inkább kisebb) sikerrel. Demár arra rájött, hogy melyik lábát kell rakni. xD De a mai napnak is volt sikere! Fut a frizbi után:P Jó, nem tíz métert, de fut :) És próbálkozik a felugrással :D szóval ügyeskutyusaim vannak :P Köszönöm a figyelmet, búcsúzom egy kúszózsömivel:

1 megjegyzés: